2009. szeptember 12., szombat

HAJCIHŐ

Nagynéném megunta hogy folyton csak lóg a hosszú hajam. igaz én is nagyon untam már, meg persze meleg is volt a nyakamnak tőle. Nos Mari egy jó lélekteni pillanatban, egy kánikulai kávézáskor megpendítette a húrt. Akkor érkezett a fodrászától, és gondolta finoman rábír a dologra engem is.
Kb.6 éve jár már ehhez a hölgyhöz, aki nagyon jól bánik az ollóval és az ecsettel!Mindig jó kis friss, lendületes, fiatalos frizőrt készít Marinak, gondoltam na jól van, elkérem a telefonszámot és majd egyszer felhívom.De Mari ismer:megadta a számot, majd finoman azt iránt érdeklődött, hogy miután nagyon előre be kell jelentkezni, ne hívja-e fel és ne jelentsen-e be akkor rögtön?!
Nos én is meglepődtem a gyors reagálásomon, azt válaszoltam hogy de, és akkor rögtön be is lettem jelentve.
Az igazsághoz hozzátartozik, régen fiatal koromban, havonta-kéthavonta jártam rendszeresen sörény-rendberakóhoz.Tehát volt fix fodrászunk és akkor a család felváltva éppen ki, mikor ért rá, odament és hajat alkottatott.Na de Apa temetésének napján, hajnali 6-kor kellett volna mennem a fodrászhoz és nem volt lelkierőm.Gondoltam Apa nem a hajam miatt szeretett, így memostam és ezzel el is intéztem a dolgot.Ez 1996-ban volt... Azóta Anyu vágta néha , ha engedtem.De az utóbbi időben valahogy nem esett jól az olló; pedig Anyu jól használta.
Sámson se járt fodrászhoz!
Ha lenne egy fodrászatom, Delila Fodrászüzemnek hívnám!Brrrr!!!!Fejvesztve menekülne mindenki!
Nos tegnap délelőtt 11-re kellett mennem a hajvesztésemre!Sikeresen előbb értem oda, mert nem akartam késni.Na ja, a fodrászat a m házunktól kb.3 saroknyira van.Ezért 25 perccel leőbb indultam.Legközelebb elég 5 perc is!Utálom ha az első alkalommal valaki elkésik! Avagy a pontosság a királynők erénye!Pláne ha valaki órákkal foglalkozik!Hihihi!!!
Szóval betotyogtam az udvarba, ahol a kis fodrászat üzemel. Tündéri kis helység fogadott és benne egy szem lány , akonek a haját festették.Körülnéztem és akkor előbukkant egy nagy szőke hajkorona, alatta egy filigrán lány, csacsogó hanggal.Ő volt Dóri!Kijött és nagyon kedvesen bemutatkozott, mondta csüccs, Melinda mindjárt érkezik és megkapom a fejmosást.Ajvé, gondoltam!
Melinda is előbukkant, magas , mosolygó lány. Gondoltam baj nem lehet.Nem is volt.
Világ életemben utáltam, ha hátrahajolva mossák a hajam.Inkább mindig bebuktam fejjel, mint a fiúk a mosdótálba.Valószínűleg a régi, antik világból emlékeztem a frizuristák hajmosó-táljára, a nyaktörő műanyag francra.Mindig vágta a nyakam,amikor beletettem a fejem!Szóval nagyon nem vágytam rá, mert olyan volt mintha nyaktiló próbán lenne az ember lánya!
Itt viszont Melinda lábai előtt egy nagyon más fajta nyaktörő volt.Végre nem műanyag és nem olyan éles.Sőt kimondottan jó, valószínűleg ez már ergonómiailag fejlett darab.
Melinda nekiállt a beígért fejmosásnak; finom szakavatott mozdulatokkal masszírozta a fejbőrt és a hajat is nagyon óvatosan.Utálom ha nekiesnek a hajamnak és tépik, húzzák-vonják!Itt viszont ilyen nem volt, sőt nagyon jólesett; behunytam a szemem és majdnem elaludtam!Aztán kész voltam és fejemen egy turbánnal átköltöztem a hajvesztő székbe!
Kicsit tartottam a régi emlékek miatt, hogy már megint 15 centis tincsek hullanak a mélybe, a beígért 1-2 centis darabok helyett! Dóri mesterien forgatta az ollót, végtére is mesterfodrász!Mire odaért a székhez, már megálmodta milyen hajam lesz! Nagyon ügyes lány!Sikerült normális fejet kitalálnia nekem, végre nem úgy nézek ki, mint a vihartól megvadult ló, a lá Delacroix!
Nos a vágás után egy kis szárítás, majd Melinda bebonygyorgatta a hajam! Tincseim újra felbukkantak!!!!
A tükörből ma reggel is én néztem vissza, nem egy ló!!!

Nincsenek megjegyzések: