2008. július 12., szombat

VENEZIA
Kérem tisztelettel ma világrekord született:sikerült lejutnunk Velencére 3,5 óra alatt!Elindultunk 1/2 10-kor és megérkeztünk 13 órakor:(
Ja ez csak az itthoni Velencei tó melletti Velence és nem az olasz Venezia!!!40 kilométert megtenni 3,5 óra alatt ez igen!Szuper! Most egy ideig nem megyünk a 70-es és 7-es út felé!Délután hazafelé ugyanez az út, 35 perc volt!
A mai hajnal egyébként is rosszul indult, 5-kor menetrendszerűen felébredtem; egy telefonhívás 7-kor felzaklatott és ezekután jött a véget nem érő út a kocsiban.Megpróbáltunk az M7-esen menni,mit menni vánszorogni, majd átkecmeregtünk a 70-es útra.Ott legalább olyan rémes volt a helyzet.Iszonyatos hőség /még szerencse hogy Maci autójában volt klíma/, rettentő lassúság, araszolás a köbön!Mint kiderült a hírekből, 3 karambol volt az autópályán, az autóúton is volt egy, az egyik városkában nem volt lámpa, rendőrök irányítottak.Egyszóval RÉMES utunk volt.
Szegény Süniék a hátsó traktusban közel jártak az éhenhaláshoz.Még jó hogy csomagoltunk egy nagy adag szilvás süteményt.Ez életmentőnek bizonyult!
Végre beestünk Józsihoz, elrobogtunk a legkisebb helyiségbe,majd újra autóba vágtuk magunkat és irány ebédelni.
Nem engedtük Józsit főzicskélni 35 fokban.Pedig jól főz, de az más ha többnapra megyünk és össznépi főzést rendezünk:) Szóval felkerestük Gárdonyban a Kék-Tó nevű éttermet.Párszor voltunk és nagyon jó tapasztalataink voltak.Eddig!De ma, mintha a nap minden történése el lett volna átkozva:a hölgy aki a rendeléseket felvette pimasz volt, csapkodott,a kajára 25 percet kellett várni,a káposztasalátámat el is felejtették, majd amikor megkérdeztük azt mondták azt nem hozzák a kerthelyiségbe, menjek be érte.Bementem, valószínűleg villoghatott a szemem.Kivittem magamnak.Nagy kaland, nem esett le a gyűrű az ujjamról.Ezek után a mögöttünk lévő asztalhoz kivitték a káposztasalátát.Na ilyen nap volt a mai!A kaja finom volt és nemvolt drága.Tény:többet nem megyek oda!
Viszont ajánlom hogy aki Gárdonyban jár, a III.utcában keresse meg a Cukrászdát.Valami fenséges sütijük van, a fagyi mennyei volt.Ilyen finomat hogy Sport szelet ízű, Pesten még nem ettem.Igaz ezt sem lett volna szabad, mert cukros volt.De ennyi fájdalomdíj járt nekem:)
A sütik nagyon-nagyon finomak, a hölgy aki kiszolgált minket nagyon kedves volt és a cukrász úr is bájos volt.Szóval ez nagyon pozitív dolog!!!Végre valakik aranyosan kezeltek bennünket:)
Amikor visszaértünk az édes-zsákmánnyal Józsi házához, nekiestünk a nyalánkságoknak!Különös vonzalom fűz a kávés minyonhoz! Ez az igazi békebeli íz volt!!!!!

Később autólefröcskölésre adtam a fejem, mert Maci kocsija kissé trutymákos lett.Ez jó móka, nagyon szeretek autót mosni!Réges régen, amikor kicsi voltam, és Kamaraerdőben voltunk vendégségben Feri bácsiéknál, Apuval mindig szerét ejtettük a skoda-lemosási akciónak:)
Utána pedig málnaszedésbe bonyolódtunk és az aktuális zöldbab-, ribizli-,paradicsom vagy egresbetakarítást végeztük el:) Nyami!

Nincsenek megjegyzések: