2010. augusztus 25., szerda

EMELEM KALAPOM

Egy szép szerdai délelőtt /MA/ megcsörrent a mobilom, a virágos lány,Bea hívott. Először még örültem, hátha valami jó hír!Nem az volt: -kérdezte enyém a kék Suzuki? Igen, na akkor gyere le, mert betörték a bal hátsó ablakod!!!
Lerobogtam és tényleg betörték, darabokban hevert mindenhol a szilánk!A vezető ajtaján a zárat egy csavarhúzóval tönkretették, a bal hátsó ajtót kinyitották / a betört üvegen át?/ majd legnagyobb megrökönyödésemre láttam, ellopták a kalaptartómat!!!!! Elkezdtem örjöngeni majd röhögni!
Éppen akkor állt be mellém egy nagy csodás hófehér autó! Mondanom sem kell, többszöröse az ő kocsijának az ára , az enyéménél! Ő is röhögött!
Aranyos volt, mert még Ő nyugtatott és mondta , csak vidáman fogjam fel.Az Ő autójának is betörték már a szélvédőjét! Na az drágább volt! Meg hogy milyen rendesek is az autó-feltörők, mert a legkisebb üvegfelületet törték be. Az Élet szép!!!!
Először azon filóztam, kihívom a rendőröket. De aztán letettem erről, mert megjelent lelki szemeim előtt, amint megjönnek a rend őrei, nyomukban a helyszínelők és a kutyák! Szimat!!!
Mindent összekennek a széntrutymóval, majd lefotózzák a pacsmagolt ujjlenyomatokat!!!
Aztán persze a kutyák szagot fognak és nekiiramodnak!Vau-vau! A Blikk címlapján a kék Suzuki és mellette én. Jaj de szép is lett volna! Valószínűleg az ország szétröhögte volna magát!!!!Ennyit megérne !
Na de a valóság az más: kivakartam az összetört üvegszilánkokat, és megpróbáltam egy átlátszó fóliával letakarni a lyukat!Olyan szélvihar volt, hogy nekifeküdtem a kocsinak és úgy ragasztgattam a tixóval!
Mindenkinek tetszett a produkció!A zárat jól elbarmolták, nem is használható!Az üvegtörmelékek miatt nem lehet a hátsó ülést használni, mert beleáll az ember fenekébe a 3 millió 286 ezer 457 darab szilánk!!!!!!!!!!!!!
Tények : 3 a kezembe állt, 1 darab a melltartómba repült, amikor kapartam a falcból, 2 pedig a cipőtalpamba nyomult!Na ezel legalább nem a fenekemben landolnának!
Megláttam két rendőrt!Rájuk rontottam és kérdeztem mit kell teni, ha az ember lányának feltörik a kocsiját?Hol? Hát itt nem messze! Ja,és miért tüntette el a nyomokat? Mert már Én lehelyszíneltem, lefotóztam, most kárelhárítok! Van értelme rendőri intézkedést foganatosítani? NEM! És ez legalább korrekt válasz volt...
Valamikor éjjel lehetett ott a bájos feltörő banda, mert tegnap normálisan hagytam ott a kocsimat.
Később még azt  is megtudtam nyomozásom során, hogy a térfigyelőkamera búrája üres! Nem költöttek újra, hanem miután elkészült a Zrínyi utcai új burkolat, oda átvitték a kamerát! Ez itt csak egy üres búra!
Hát persze hogy nagy a búrám!
És nem emelem a kalapom, mert ellopták a tartót!




ez a látvány fogadott, brühüühühü


üvegtörmelékek tömkelege, de nem az ülepemben


a záram /az áram csapta volna meg, aki elbarmolta/


u.i.: holnap 10-re megyünk autóüveget cseréltetni, ha éjjel el nem lopják a kocsim...

Nincsenek megjegyzések: