2008. július 23., szerda

BAMBI

Jaj úgy élvezem én a strandot....és még bambi is kapható!

Meghatározhatatlan vegyianyag-árnyalat, narancs helyett gyanús kátrányíz, illetve annyi cukor, hogy az még Aczél György hajába is belepödörte volna a tartóshullámot. Talán épp ezért, de a hetvenes években eltűnt egy időre, ám a strandon az is jó, hogy megint kapható a Bambi, és állítólag ugyanolyan, mint régen.
Bátorságra vall , amit a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vállalt magára, ugyanis ők ismét belevágtak az eredeti, klasszikus Bambi gyártásába, azzal a különbséggel, hogy az ő termékük már nem kereskedelmi forgalomba készül, csupán a Zrt. strandjain kapható.
De vajon tartalmazott-e kátrányt a Bambi? Kovács László /a cég műszaki osztályvezető-helyettese/ szerint egy grammot sem: Csak a narancsaromának volt egy kis terpentines mellékíze, ezért mondták rá, hogy kátrányos.
Itt a baj, mert én egy Bambiért nem megyek pancsizni.Kátrányos helyzetű gyerek lévén, azt fogom csinálni, hogy majd valaki ismerőst jól beküldök fürdeni és kihozatok vele egy csattos flaskát!

Nincsenek megjegyzések: