2008. július 24., csütörtök

MAUZI

Hölgyeim és Uraim! Megvan az egér!
Ma reggelre beleragadt szegény a ragasztócsapdába, és ottragadt. A sajt miatt tért vissza ugyanoda!A sajt miatt én is visszatértem volna, ha egér lennék. Jó fajta füstölt sajtot tettem ki a csapdába, reméltem ha nem eszi meg, az enyém lehet. Nem jött be!
Szóval a nagy örvendezés után rájöttünk, hogy egyikünk sem fogja meg szívesen a ragadós egeret. Bekapcsoltam a telepátiámat és nagyon gondoltam Vera nénire, mint megmentőre!És így is lett, ahogy bandukoltam felfelé a lépcsőn, hát egyszercsak ott volt a kis piros vödör. Az az én kis piros vödröm volt, de kiszuperáltam fájó szívvel, és hogy nem kerüljön messze tőlem, a Háznak adományoztam. Örültem hogy viszontláttam reggel a lépcsőházban, mert ez azt jelentette, hogy Vera néni is ott van a közelben! Kérdeztem is Tőle hogy fél-e az egértől, erre elmosolyodott és azt mondta, mutassam hol van a kis szürke!Akkor már mosolyogva becsörtettem Anyához és mutattam a kis benn-ragadt szerencsétlent.
Az egész kisegér talán 4 cm lehetett, de úgy féltem tőle, hogy nem mertem megfogni a ragasztóstálcával együtt sem!!Vera néni gyakorlott mozdulattal elvitte a kisegeret.Béke poraira!

Nincsenek megjegyzések: