BESZÉDKÉNYSZER

Beszélni 1 éves koromban kezdtem. Folyékonyan káromkodtam, amiben Anyu a hibás. Ezt Apa többször is szóvá tette, de falra kiáltott szó volt / a borsót kár kihányni!/.
Egy ízben szegény Ilus mamó alatt majdnem megnyílt a föld. Történt egy szép meleg vasárnapi délután /rekkenő hőség augusztusban/ anno decibel 1972-ben, hogy a kis család elindult a Váci utcába, mondjuk fagylaltozni. Elől a nagy testvér biciklizett, a maga 10 évével egyetemben. Mögötte libasorban Anyuka, Ilus nagymama és a kis Oroszlán-lány 1 évesen. Fel volt öltöztetve kis habos nyári tüchtig ruhába / na soha többet az életben ilyen ruhát nem húztam magamra/. A kezében volt egy vödör amire egy madzag volt kötve .Tisztelt olvasó nem röhög!!!
Szóval mendegélt a kis csapat, és akkor egyszer csak a nagyfiú elkerekezett az egyik sarokig és elbújt, bicajostul.
A kislány tüchtig ruhájában el kezdte keresni a bátyját.Nem látta sehol, erre elkiabálta magát, szép magyarsággal: "Az ...b+, hova a p..-be tűnt a testvérem?"
Na ezt a szégyent nem élte túl a család:) Anya nevetett, Nagymama alatt megnyílt a föld, a külföldi túristák msolyogtak/mert nem értették hogy a cuki kislány mit mond/, a hazai sétálók pedig igen jól szórakoztak /mert ők értették nagyon is/.
Szóval a történet végén a fiú előkerült biciklistül,a kislány megnyugodott,a Nagymama bevette aznapi szívgyógyszerét, az Anyuka büszke volt arra, hogy ugye milyen szép családja van.
Még jó hogy az Édesapa ezalatt az idő alatt, otthon dolgozott és nem hallotta mindezt , csak elmondás alapján.