2008. július 18., péntek

DÖDÖLLŐ ÉS A VIHAR

Tegnap Anyut kiautóztattuk Gödöllőre, Sam papáékhoz!Ki is értünk szépen, megtekintettük a csodálatos kertet.Olyan mint Sam-iramisé:)
Azután jött a fagyizás a teraszon, ahonnann rálátni a szépséges Gödöllői dombokra.Meg láttam hogy jön a vihar. Nem a Shakespeare-féle, hanem a Pestről érkező menetrendszerinti. Ültünk a teraszon, nyammogtunk a fagyni és a sütin, amit előző este rittyentettem össze.Gluténmentes szilvás édesség volt.A szilva miatt kissé savanya lett, de a fagyi ezen javított.
Szóval egyszercsak leoltották a villanyt és a felhők is menekülőre fogták. Megérkezett a vihar előszele.Mondtam Macinak induljunk, mert akkora eső lesz, hogy a tehenek állva nyalják a vizet.
Na sikerült elbúcsúzkodnunk, és elindultunk hazafelé.Akkora telehold volt,hogy én speciel vezetés közben lámpának véltem.Még jó hogy nem álltam meg a sárgának, mert akkor csak hajnalban jöttünk volna el.
Szóval Pest határánál elkapott a vihar.Olyan felhőszakadás lett a vége a mesének, hogy az ablaktörlőlapátok hiába kalimpáltalk előttem, semmit nem tudtak tenni a kilátás érdekében.De nem adtam fel, nem álltam ki.Szeltem a habokat a kis Suzival /a mi autónk!!/ kocsik.Volt aki kiállt, mert úgy látta jobbnak.Én nem vagyok ezért oda, inkább szép lassú tempóban jöttünk, mentek előttem is.Érdekes volt, rég vezettem viharos szélben és tengelyig érő hullámokban:)
Embertelen mennyiségű eső esett le, rövid idő alatt. A kanálisok itt a városban megadták magukat!A Városligetben 20 centis víz állt, szegény túristák ott eveztek bennen szandálban!
Lelassítok ha gyalogos mellett megyek el, mert én is utálom ha beterítenek, mint Moszkvát a hóesés!
Na beérünk végre nehezen a Hősök terére, ott pedig egy űrbaby/ motoros rendőr/ leállította a forgalmat, a lámpákat kikapcsolták.Valami konvojt próbáltak ide-oda mozgatni nehezen:4-5 városnéző, angol emeletes buszt kalauzoltak körbe.Nagy élmény lehetett ömlő esőben az omnibusz tetején:)
Beálltam egy másik busz mögé és így tudtam átverekedni magam a tömegen.Irány haza.Mire hazatértünk elállt az eső...

Nincsenek megjegyzések: