2008. augusztus 26., kedd

ALMÁDI & ZAMÁRDI


Leugrottunk egy nagyon rövid időre Balatonalmádiba Zsuzsához. Danit vittük egy kis Nagyi-szórakoztatásra, és mi is maradtunk egy éjszakára.
Tavaly már nagyon megtetszett az üdülő és az ott nyaraló emberek.Most is volt a régi társaságból sok ismerős arc!
Nagyon szeretem az idős embereket!Olyan velük lenni,mintha az ember egy öreg fa árnyékában megpihenne!Sok mindenen mentek keresztül és sokat tudnak mesélni! Jó velük lenni!Kicsit lenyugszom ha mellettük vagyok!
Zsuzsát nagyon megkedveltem, és úgy érzem Ő is elfogadott engem.Sokan furcsálják hogy Vele voltunk. Nos aki nem tudná /mert azért vam ilyen olvasóm is!/ : Zsuzsa Maci első feleségének, Panninak, tehát Dani Édesanyjának az Anyukája.Vagyis Maci előző Anyósa!Nem látok ebben semmi kivetnivalót!Mi az Emberhez kötődünk, nem a titulushoz!
Azt is furcsálják néhányan, hogy jóban vagyunk Sünivel és Beával.Maci elfogadta hogy Sünbarátom, akivel 5 évig éltem együtt,olyan mintha a második testvérem, az öcsém lenne.Panni 10 évig volt Maci felesége! Az hogy nemmegy két embernek az együttélés, az nem jelenti azt, hogy barátként, emberileg nem működik a dolog!
Ezért erről nem is fogok többet szót ejteni!
Szóval Zsuzsa nagyon kedves volt, sokat beszélgettünk és jegeskávéztunk is,olvasgattunk a parton és a kertben is!Szent nyugalom!Néha szükség van egy kis elcsendesedésre!Szombat reggel ellátogattunk az Almádi piacra.Olyan mint egy kis mini Ecseri piac!Sok kis mindenféle dologgal tarkítva!
Ebéd után fájdalmas búcsút vettünk és elindultunk Zamárdiba. Ott tartottuk az unokahúgom lányának 4.szülinapját!
Zamárdiban nem volt nyugalom, 4 gyerek gondoskodott erről! Itt az ember egy kicsit öntudatlanul is felpörög!De azért ez is kell!Estefelé a vihar elől menekülve Pestre tartottunk!

Nincsenek megjegyzések: